#felsőoktatási intézmények törvényi szabályozása

Közoktatás Edupress

Elfogadták a nemzetközi felsőoktatási intézményeket érintő törvényt

Hatályba lépett július 3-án a nemzetközi jellegű felsőoktatási intézmények törvényi szabályozása. Magyar Bálint, Hankó Faragó Miklós és Sándor Klára szabad demokrata képviselők és Szabó Zoltán szocialista képviselő által benyújtott javaslatot június 29-én szavazta meg az Országgyűlés 199 igen, 146 nem szavazattal és hét tartózkodással.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.